BIO

Karai Annát a 2012-es The Voice műsorból ismerték meg a legtöbben, ahol egy Paramore dalt énekelt. Azóta saját dalaival hódít, ugyanebben a stílusban. Valamint Magyarországon képviseli ezt a modern amerikai alter-rock stílust zenekarával, a LIFEHACK-kel.

Már kiskorától kezdve szerelmese a zenének. Zenei általános iskolában tanult, azóta zongorázik, orgonán is játszott. Több kórusnak is tagja volt, még a gimnáziumban is, ahol sok zenei versenyen ért el eredményeket. Az ELTE-n tanult ének-zene tanítónak és a diplomamunkája sem szól másról, mint a helyes hangképzésről.

2006-ban kezdte könnyűzenei pályáját a Shania Twain tribute élén, majd 2007-ben csatlakozott a Napfénypresszó zenekarhoz, ahol már saját számokat írt. Rengeteget koncertezett szerte az országban, sok zenekarba hívták énekelni, és ki is próbált mindenféle zenei stílust: az amerikai punk-rock, a country, a funky-pop, a powermetal és a jazz sem áll messze zenei ízlésétől. Jackie Brown nevű zenekarával igazi dögös, amerikai hangot ütöttek meg. Az általa alapított Bubble Babes csajzenekarral hódította meg a legtöbb rajongóját. Itt mutatta meg először scream-technikáját, amitől a TV-nézők körében is híres lett. A megdöbbentő hang sokakban nyomot hagyott. 2014-ben a Brand New Eyes - Paramore Tribute zenekar frontembere lett.

2013-ban saját zenekart alapítottak Tarcsai Ádámmal (Moby Dick, Bloody Roots). 7 saját dal és 5 turné után úgy döntöttek, hogy zenekarként léteznek tovább, így alakult meg 2016-ban a Lifehack zenekar. Saját számaikkal egy új stílust képviselnek Magyarországon, kitaposva ezzel az utat a hozzájuk hasonló zenészeknek, akik a modern amerikai alternatív rock zene megszállottjai.

A zenekar tagjait: Tarcsai Ádám (dob), Lakatos Dávid (gitár) és Sturcz Kristóf (basszusgitár).



2017-ben a Sziget Fesztiválon léptek fel utoljára a brand new eyes-zal, ezután megalapította Magyarország első Guano Apes tribute-jét, a Guanos Airest.
2018-ban hazai és külföldi városokban is fognak turnézni a Lifehackkel.

Legfontosabb fellépései és fellépőhelyei voltak: Sziget Fesztivál 2017, VOLT fesztivál 2012, The Voice 2012, Hard Rock Café, Rockmaraton Fesztivál 2014, FEZEN Fesztivál 2015, Budapest Music Expo, Ezer Lámpás Éjszakája 2015, Győri Ifjúsági Fesztivál 2015, A38, Dürer kert, Barba Negra Track, Kuplung, Bridge (Győr), VEN 2015, Jam Pub, Old Man's Music Pub, Víz-zene-virág Fesztivál, Szeptemberfeszt, Hangár (Sopron), Fezen Klub, Expresszó (Veszprém), Búgó Csiga Akusztik Pub (Sopron), Open Road Fesztivál 2013, Club 202, Fészek klub, Roxiget Fesztivál, Magyar Dal Napja 2011 (Gödör Klub), Morrisons Közgáz, ELTE zenekarok találkozója.

Előzenekarként lépett fel: Rúzsa Magdi, Rómeó Vérzik, Fish! (közös turné), Ganxsta Zolee és a Kartel (közös turné), Anna & the Barbies, Supernem, Bohemian Betyars zenekarok előtt

Közös dalt készített: Kovács Krisztián (Fish! ), Kovács Áron, Sex Action, Proof of life

Kiemelt támogatói: Sennheiser, Artbeat, Füldugó.hu

Hivatalos Facebook oldal

Karai Anna csoportja

Karai Anna az iTunes-on
Karai Anna a Deezeren
Karai Anna a Spotify-on
Karai Anna a Googleplay-en
Karai Anna a Korlatlanzene.hu-n
Karai Anna a Dalok.hu-n
Karai Anna a Youtube-on
Karai Anna az Instagram-on
Karai Anna a Twitter-en
Karai Anna a Zeneszöveg.hu-n
Karai Anna a Soundcloud-on
Karai Anna a Rockbook-on
Karai Anna a Starity.hu-n
Karai Anna a Myspace-en
Karai Anna a Bandsintown-on
Karai Anna a Pinteresten
Karai Anna a Tumblr-n


Interviews, press/Interjúk, cikkek:

Jövő pénteken debütál az új Karai Anna-dal
Karai Anna: Hamarosan új dal jelenik meg
Karai Anna - Akusztikus koncert Fertődön, budapesti nagykoncert januárban
Senior Hal és Karai Anna a Proof Of Life új klipjében
Videó is készült Karai Anna és Senior Hal közös dalából
Karai Anna közös dalt készít Kovács Krisztiánnal (Fish!)
Karai Anna és Senior Hal közösen zajong
Karai Anna & Senior Hal - A héten szöveges videóval érkezik a közös ZAJ!
A héten közös dallal debütál Karai Anna és Fish! Krisztián
Dalpremier: Karai Anna - Csillagsötét
Karai Anna, az extravagáns energiabomba
Interjú Karai Annával és Tarcsai Ádámmal
Karai Anna albumot nyertek
Karai Anna új dallal lepi meg rajongóit karácsonyra!
Ingyen letölthető Karai Anna új dala
Karai Anna - Egy új dal a karácsonyi ajándéka
Karácsonyi EP-vel jelentkezik Karai Anna
Karácsonyi EP-vel rukkolt elő Karai Anna
EP-vel jelentkezik Karai Anna
Karai Anna - 5 dalt tartalmazó akusztikus EP
Karácsonyi akusztikus kislemez, 5 dallal Karai Annától
Karai Anna jótékonykodik: az AIDS-re hívja fel a figyelmet
Karai Anna: Az üveg lassan vág
Megjelent a Voice-ból megismert Karai Anna első önálló dala
Megjelent Karai Anna első szóló dala
Ma este debütál a rádióban Karai Anna első szólódala
Megjelent a The Voice-ból ismert Karai Anna első szóló dala
Karai Anna - Szöveges videóval az első szóló dal
Karai Anna - Ma mutatja be az első szóló dalát
Exkluzív közönségtalálkozó Karai Annával - Nov.23. Vörösmarty Mozi (beszámoló)
Nyerj 2 db belépőt Karai Anna exkluzív budapesti közönségtalálkozójára
Vegyél részt Karai Anna közönségtalálkozóján
Találkozz Karai Annával exkluzív körülmények között!
Exkluzív közönségtalálkozó Karai Annával, a "The Voice" tavalyi felfedezettjével
Karai Anna - Szólóalbum készül
Karai Anna - Koncertbeszámoló
Karai Anna az Új Világban
Karai Anna Roxanna a zenehírek.hu-n
Tűzmadár, Karai Anna és a Bubble Babes, Semmi Pán(i)k – ápr. 19-én Club 202
IV. Kiskunfélegyházi Rocktábor Karai Annával
Karai Anna - Amikor egy hölgy hörög a mikrofon mögött
Karai Anna befejezte közös munkáját a Napfénypresszó zenekarral
A mesterek arcába táncolt Karai Anna
Caramel újabb megdöbbentő választása
Összecsaptak a szőke ciklonok
A nagy visszatérő és a vadóc punk csaj is Caramelt választotta
Voice: Karai Anna - Chop Suey
Doily.hu Voice: Karai Anna - Chop Suey
Visszatér a Megasztár kedvence - a Voice tehetsége látja vendégül
Voice 2. élő show: Bakonyi Zsolt, Kriszta Réka Piroska, Pákai Petra és Karai Anna kiesett
Ők már biztosan benne lesznek a Voice élő adásában
Voice: Bokor Marianna és Karai Anna párbaj – Sober
Voice: Karai Anna bekerült az élő showba, Bokor Marianna kiesett
The Voice: Karai Anna – Crush Crush Crush
Elstartolt a Voice, nyolcan már továbbjutottak